A 4R: Visszahozás

Jem Bendell a Mélyalkalmazkodás: Útmutató az éghajlati tragédiához című tanulmányában a következőképpen fogalmazta meg ezt: 

A mélyadaptáció harmadik dimenziója a helyreállítás. Itt emberi tevékenységek, attitűdök és közösségi kapcsolódási formák újrafelfedezése kaphat helyet, olyan viszonyulásoké, melyeket jelenlegi szénhidrogén-vezérelt civilizációnk fokozatosan eltüntetett. Ilyen lehet a vadon újbóli térhódítása - amely ökológiai hasznosabb, és kevesebb emberi energiát igényel -, visszatérés a szezonális ételek fogyasztására, az elektromos áramot nem igénylő gyermekjátékok újbóli felfedezése, a közösségi termelés és közösségeken belül egymás segítése, támogatása.

Amikor tehát "a régiek tudásáról" beszélünk, jóval többről van szó, mint az önellátás, a tartalékolás, a házi praktikák - ez ma amúgy is trendi, szinte bármit el lehet adni azzal, hogy "a nagyi így csinálta" (az egyik igen népszerű lekvár például a Nagymama lekvárja). A külső alkalmazkodás szintjén ez belefér, a járvány megmutatta, hogy milyen fontos lehet, hogy legyenek otthon ÉSSZERŰ mennyiségben tartalékok, amelyek bármilyen krízis esetén csökkentik a kiszolgáltatottságot. A konzervek felhalmozása több évre azonban nem igazán cél. Az áttérés a szezonális ételek fogyasztására már önmagában jelentősen csökkenti az ökológiai lábnyomot, és visszahozza az életünkbe a várakozást és az örömöt: emlékszem, hogy gyerekkoromban mennyire vártuk az első epret, paradicsomot, paprikát, új krumplit. Ez egyébként segít visszahozni az életünkbe a kapcsolódást a természet ritmusaihoz: tudatosul, hogy télen alma van, savanyított zöldségek, amelyekben egyébként rengeteg a C-vitamin és egyéb ásványi anyagok, amelyeknek egyébként sokkal jobb az íze is, mint a napsütést sose látott vagy a világon átutaztatott paradicsomnak.

A tanyára költözés és az önellátás, önfenntartás ugyancsak divatos ma, azonban illúzió: a Facebookon postolt gyönyörű saját sütésű kenyerek, gyönyörű zöldségek, állatokkal játszó gyerekek hamis képet festenek erről az egyébként igen kemény életről. A vidékre költözés közösség reményében ugyancsak sok illúziót hoz magával: ma már a falvakban szinte teljesen megszűnt a konyhakert, az udvar ugyanúgy le van betonozva, és a régi öregek már nem bírják a munkát, a fiatalok pedig a városba járnak dolgozni. Ezeknek a közösségeknek igen nehéz a feltámasztása, de mindenképpen megéri megpróbálni, hiszen egyedül sokkal küzdelmesebb. Paradox módon a városi értelmiség egy szűk rétege kezdett ilyen irányba mozdulni, több kezdeményezés is létezik öko-közösségek alapítására, azonban ez rengeteg munkát és az elején biztos stabil anyagi hátteret igényel - mindazonáltal ezek a kísérletek igen fontosak, a tapasztalataikra érdemes odafigyelni.

Egy összeomlás esetén a közösségek mindenképpen egymásra lesznek utalva, nem árt, ha már most elkezdünk megismerkedni a szomszédainkkal és azzal a közösséggel, amely helyben körülvesz. Az egyértelmű, hogy nem költözhet mindenki tanyára vagy ökoközösségbe - azonban a városokban ugyanígy lehetőségünk van arra, hogy a közvetlen környezetünkkel elkezdjünk kapcsolatokat kiépíteni. A balkonkertészet vagy a családi házak konyhakertje nem fogja megállítani a klímaváltozást és nem is lesz tőle valaki önellátó, azonban minden, amit magunknak termelünk, csökkenti azt az élelmiszer mennyiséget, amit egyébként a közértben vásárolnánk. Hasonlóan jó döntés piacozni - egyrészt élmény, másrészt ha termelőktől vásárolunk, hozzájárulunk az ő megélhetésükhöz, vagyis ahhoz, hogy fennmaradjon a családi gazdaság. Ezt segíti a csatlakozás egy kosárközösséghez. A városokban a zöldfelületek növelése ugyancsak kritikus - családi ház tulajdonosaként sokat tehetünk azért, hogy a beporzók számára természetes szigeteket alakítsunk ki, mulcsolással gondoskodhatunk a talaj tápanyagtartalmának visszapótlásáról és jelentősen csökkenthető a locsolási igény is - érdemes visszahozni azt a régi gyakorlatot is, hogy a kert nem pusztán díszkert volt, hanem legalább egy része a család élelmiszerellátását volt hivatott biztosítani. Ahol nincs kert, ott a közösségi kertek nemcsak azért jók, mert zöldséggel látnak el, hanem kapcsolódási lehetőséget is biztosítanak. 

Egy újabb terület, ahol tág tere van a visszahozásnak a gyógyászat: a modern gyógyszergyártás csak alig száz éves múltra tekint vissza, a betegségek azonban egyidősek az emberiséggel, eleink gyógynövényekkel oldottak meg sok mindent, érdemes újra megismerkedni velük. 

Ahogy a szezonális ételek fogyasztásával ösztönösen visszatérünk az évszakok ritmusához, úgy a saját élelmiszerek termelésével megtapasztalhatjuk, hogy ez mennyire nem egyszerű, és jobban fogjuk tisztelni azokat, akiknek a mindennapi betevőt köszönhetjük. A gyermekek bevonása ezekbe a folyamatokba része lehet annak, hogy felkészítjük őket egy másfajta jövőre. A kütyük által uralt világban komoly kihívás leszakadni az elektromos eszközökről, az internetről, és pláne nehéz ezt elfogadtatni utódainkkal, akik már a digitális korba születtek. Mégis érdemes legalább megpróbálni - először nekünk, felnőtteknek. A "digitális detox"  már önmagában lelassít, segít kiszakadni a hétköznapok pörgéséből és ha ezt az időt a természetben töltjük, az minden kutatás szerint kifejezetten jót tesz. 

A belső alkalmazkodás terén is van mit tanulni eleinktől, de itt távolabbra érdemes visszanyúlni, bár ma is léteznek természeti népek, ahol a régi bölcsesség nem veszett még el. A spirituális tradíciók és gyakorlatok évezredeken át segítették az emberiséget az élet nehézségeivel való szembenézésben. A modernkori kultúra azt sugallja, hogy mindent uralni tudunk, holott az élet számtalan dimenziója nem a mi kezünkben van. A modern orvostudomány narratívája szerint kudarc, ha egy beteg meghal, és a betegség, ahogy a halál is, már önmagában ellenség - holott valójában mindkettő az élet része volt mindig is, ma azonban tabu, ahogy a gyász is. A természeti népektől és az intézményes, dogmatikus vallási kereteken kívüli tradícióktól sokat tanulhatunk arról, hogy hogyan tudjuk magunkhoz ölelni az élet teljességét, a nehézségeket és az örömöket egyaránt, illetve arról is, hogy a természetet, a Földet az otthonunknak, tekintsük és élő kapcsolatot alakítsunk ki vele. A régiek életét meghatározó (természeti) ritmusok és rítusok kikopása, elvesztése ugyancsak nehezíti a mai ember életét - ezek visszahozása szintén sokat segíthet az előttünk álló nehézségek elviselésében és kezelésében.