Gyász

Gyásznak nevezzük azokat az összetett érzelmeket, amelyeket az emberek egy veszteséget követően átélnek.

Ezek az összetett érzelmek magukban foglalják a sokkot, a hitetlenséget és az értetlenséget; a haragot, a dühöt és a hibáztatást; a reménytelenség bénító, monoton fájdalmát és a végtelen szürke napokat, amelyeknek nincs értelme. Végül a szomorúságból, a dühből, a melankóliából és a kétségbeesésből a reménykedés cseppjei kezdhetnek összeállni, és láthatjuk, ahogyan lassan elindulunk vissza a megváltozott, de talán élhető élet felé.

KINEK A GYÁSZA SZÁMÍT?

A gondolat, hogy a klímaváltozás veszteségekkel jár, ma már közhelyszámba megy. A veszteségek nagy része azonban a civilizáció virágzó központjaitól távol történik. A szerencsésebbek könnyen szemet hunynak azoknak a tapasztalatai felett, akiket szélsőséges időjárási események érnek, akik elveszítik otthonukat, közösségüket vagy megélhetésüket, vagy akik tanúi lesznek a megszokott élőhelyek és fajok eltűnésének.

Azok, akik nem vesznek tudomást a klímaváltozás következtében az otthon kényszerű elhagyásának és az emberi kötelékek megszakadásának traumáiról, láthatatlanná teszik ezeket a veszteségeket, és tagadják a szenvedők gyászának jogosságát. Ha a veszteségekről és a gyászról nem beszélünk, nemcsak a szenvedők tapasztalatai sérülnek, hanem valószínűleg az éghajlatváltozás kezelésére javasolt intézkedések sem lesznek megfelelőek (Randall, 2009).

ANTICIPÁCIÓS GYÁSZ

Azok, akik viszont észreveszik, úgy érezhetik, hogy mindössze mások szenvedésének tehetetlen szemtanúi, vagy érezhetik a veszteségek félelmetes előérzetét, amelyekről tudják, hogy gyermekeik és unokáik fogják elszenvedni.

Az anticipációs gyász talán nem egyenértékű a tényleges gyász okozta szorongással, de még így is nehéz feldolgozni, amint azt bárki tanúsíthatja, aki végignézte és végigvárta egy szerette halálos betegségét. Realisztikusan elfogadod a halál elkerülhetetlenségét, vagy utat engedsz a kétségbeesésnek? Realisztikusan elfogadod a 4°C-os hőmérséklet-emelkedés elkerülhetetlenségét, vagy sorsszerűen feladod a küzdelmet a 2°C-os hőmérséklet-emelkedésért?

A veszteség és a gyász megtapasztalása valószínűleg egyre gyakoribbá válik, ahogy az éghajlatváltozás hatásait egyre szélesebb körben érezzük, és ahogy elkerülhetetlenségét egyre szélesebb körben elfogadjuk. Az érintettek elsődleges pszichológiai igénye, hogy biztonságos környezetben feldolgozhassák a traumát, és gyászolhassák azt, amit elvesztettek vagy el fognak veszíteni, beszélhessenek, meghallgassák és támogassák őket.

A GYÁSZ MODELLJEI

Ha megpróbálunk segíteni egymásnak az éghajlatváltozás miatti gyász gyötrelmein, az is segíthet, ha van egy modellünk ezekre a tapasztalatokra. Elisabeth Kübler-Ross (Kübler-Ross, 1969) úttörő munkáját gyakran idézik, de az ő modellje a haldoklók tapasztalataira összpontosít, és nem azoknak a tapasztalataira, akiknek valahogy túl kell élniük a halált és tovább kell élniük.

William Worden (Worden, 1983) sokkal hasznosabb. Ő a gyászt feladatok sorozataként fogja fel, amelyeket vagy elfogadunk, vagy elutasítunk. Bár ezeket egy bizonyos sorrendben sorolja fel, hangsúlyozza, hogy valószínűleg nem követnek egy egyenletes vagy egyenletes folyamot, mivel a gyászoló személy ingadozik, hol elfogadja a feladatokat, hol elutasítja őket, kudarcot vall, újra próbálkozik, újra átnézi, újrakezdi és átdolgozza, amíg valahogyan helyre nem áll az értelem, a cél és a kreativitás. A táblázat Worden modelljét foglalja össze.

 (Worden, 1983 alapján adaptálva)

A gyász ezen feladatainak felvállalása - amiatt, amire számítunk, ami velünk történt, és ami másokkal történt, beleértve a nem emberi lényeket is, amelyekkel kapcsolatban állunk - lényeges része annak, hogy gyümölcsözően aktívak legyünk az éghajlatváltozással kapcsolatban. Ez Joanna Macey munkájának egyik kulcseleme.

REFERENCIÁK

Kübler-Ross, E. (1969). On death and dying. Macmillan.

Randall, R. (2009). Loss and climate change: the cost of parallel narratives. Ecopsychology, 1(3): 118-129.

Worden, J. W (1983). Grief counselling and grief therapy. Tavistock.