Környezeti identitás

A pszichológiai kutatás úgy találta, hogy a környezettel kapcsolatos magatartást befolyásoló egyik tényező az identitás. 

Egyes identitások nagyobb valószínűséggel motiválnak környezetbarát magatartást, mint mások. A környezetbarát magatartással pozitívan összefüggő identitás az az érzés, hogy az ember a természet részének és a természethez kapcsolódónak érzi magát, ez az úgynevezett "környezeti identitás" (Clayton, 2003). A hasonló konstrukciókra utaló más kifejezések közé tartozik az ökológiai identitás, az ökológiai én, a természetkapcsolat, a természethez való kötődés és az én belefoglalása természetbe.

TÖBBSZÖRÖS IDENTITÁS
Az identitás összetett és vitatott konstrukció, és további tárgyalásához először ezt kell tisztáznunk, mivel az identitás meghatározásának és megértésének számos különböző módja létezik. A pszichológiai és szociológiai szakirodalomban az "én" és az "identitás" kifejezéseket gyakran felváltva használják. Ebben a bejegyzésben az identitás önazonosságot jelent, és arra utal, hogy egy személy hogyan látja magát. Minden egyénnek több identitása van, amelyek dinamikusan, hierarchikusan rendeződnek az elmében. Egy adott identitás erősségét és hangsúlyosságát egy adott pillanatban a kontextuális tényezők befolyásolják (például az, hogy a társas interakciók megerősítik-e ezt az identitást), valamint az egyén elkötelezettsége az adott identitás iránt. Az identitások nem rögzítettek vagy statikusak, hanem folyamatos alakulnak, a világgal való folyamatos megtestesített interakcióink révén alakulnak ki és változnak. Az identitások különböző mértékben integrálódhatnak és egységesedhetnek, ami a belső koherencia érzésére és a pszichológiai jólétre is hatással van (Deci és Ryan, 2000).

Egyes identitások, ha kiemelkednek a tudatban, akadályt képezhetnek a környezetbarát viselkedés előtt, még akkor is, ha az illető személy környezetbarát értékeket is vall. Ilyen például az autóvezetői önazonosság, amelyet kulturális üzenetek, strukturális támaszok és a kényelem megtapasztalása erősít.

A TERMÉSZET MINT BELSŐ CSOPORT

A természet részeként való önérzékelés a többi élőlényt a saját belső csoportjának részeként, rokonként ismeri el. Ez az identitás a természettel való ismételt, elmélyült és megtestesült találkozások révén erősödhet meg - olyan interakciók révén, amelyek egy adott hely sajátosságában és az ott élő lények közösségével való gondoskodó kapcsolatában gyökereznek (Andrews, 2018; WWF, 2011). Ezek a gyakorlatok segítenek ellensúlyozni azokat az erőteljes társadalmi erőket, amelyek aláássák a környezeti identitást azáltal, hogy azt az elképzelést hirdetik, hogy az ember elkülönül a természeti világtól, és hogy a nem-emberi lények az ember csoporton-kívüli részét képezik.

ELKÜLÖNÜLT, FELSŐBBRENDŰ ÉS JOGOSULT

Mivel az emberek hajlamosak előítéletet mutatni azokkal szemben, akiket a saját csoportjukhoz tartozónak tekintenek, és előítéletet és megkülönböztetést tanúsítanak azokkal szemben, akiket a csoporton-kívüliek közé tartozónak tekintenek, a természet csoporton-kívüliként való azonosítása súlyosbíthatja az ember-természeti világ konfliktusokat, és az embereket környezetkárosító magatartásra hajlamosíthatja. Az az elképzelés, hogy az ember elkülönül a természettől, szorosan kapcsolódik ahhoz a meggyőződéshez, hogy az ember felsőbbrendű a természettel szemben, és ezért képes uralmat szerezni a természet felett és túllépni annak korlátain. Ehhez az erkölcsi feljogosítottság érzése is társul: a természeti világ azért van, hogy az emberek a saját céljaik érdekében kizsákmányolhassák. Ez a hiedelemrendszer az a történet, amelyre a modernitás projektje épül: áthatja politikai és gazdasági rendszereinket, és az éghajlatváltozásra adott globális válaszok alapját képezi. Ez az ökológiai válság egyik fő oka, mivel arra késztet minket, hogy az emberi érdekeket helyezzük előtérbe, és úgy éljünk, mintha nem lennének határok, túlhasználva a természet erőforrásait és túlterhelve a bioszférában zajló ciklusokat és folyamatokat.

"A természet részeként való önérzékelés a többi élőlényt a saját csoportunk részeként ismeri el."

A PSZICHÉ VISSZAVADÍTÁSA

A természethez való tartozás azt jelenti, hogy a természettel való kapcsolat egyben önmagunkkal való kapcsolat is: ez a psziché "visszavadítása". Ez magában foglalja azoknak a részeknek az elfogadását és integrálását, amelyek a természetiként felfogott társításuk miatt elértéktelenedtek és leértékelődtek: az érzelmek, a fizikai test, az intuíció, a tudattalan elme (Hasbach, 2012; Totton, 2011). A természethez való kapcsolódás tehát egy utazás a belső-külső teljesség felé, és emiatt sok ember számára erősen spirituális dimenzióval bír.

REFERENCIÁK

Andrews, N. (2018). How cognitive frames about nature may affect felt sense of nature connectedness. Ecopsychology Journal, 10(1).

Clayton, S. (2003). Environmental identity. In Clayton, S. and Opotow, S. (Eds.). Identity and the natural environment: the psychological significance of nature, (pp.60-86). MIT Press.

Deci, E.L. and Ryan R.M. (2000). The ‘‘what’’ and ‘‘why’’ of goal pursuits: Human needs and the self-determination of behaviour. Psychological Inquiry, 11, 227–268.

Hasbach, P.H. (2012). Ecotherapy. In Kahn, P.H. and Hasbach, P.H. Hasbach, (Eds.). Ecopsychology: science, totems, and the technological species, (pp.115- 140). MIT Press.

Totton, N. (2011). Wild therapy: undomesticating inner and outer worlds. PCCS Books.

WWF (2011). Natural change: catalysing leadership for sustainability. WWF Scotland.