Radikális remény

Mitől lesz radikális a remény? Vagy mi különbözteti meg a radikális reményt az egyszerű reménytől? A reményt gyakran a kétségbeesés ellentéteként tekintik, mint ami az eléthez való negatív helyett pozitív hozzáállást eredményez.

Ez egy hamis kettősség lehet, ahogy TS Eliot is sugallja az East Coker című művében:

Azt mondtam a lelkemnek: "Légy nyugodt!
és várj remény nélkül
Mert a remény remény lenne
a rossz dologban

A rossz dolog az a valóságtól menekülő remény, amely nem hajlandó odafigyelni a fenyegető veszélyre, például amikor nem érzékeljük a világos jeleket, hogy egy kapcsolat a végét járja, vagy amikor kultúránk menekülő szórakozás iránti megszállottsága eltereli a figyelmet azokról a jelekről, amelyek arra utalnak, hogy az éghajlat furcsa és veszélyes minták felé halad. Ez a tagadás áll a Klímapszichológia középpontjában, amikor a "nehéz igazságokkal való szembenézést" vizsgáljuk. A nehézségekkel való szembenézéshez bátorságra van szükség, legyen szó személyes vagy kollektív nehézségről.

BÁTORSÁG AZ ALKALMAZKODÁSHOZ

A Radical Hope: Ethics in the Face of Cultural Devastation című könyvében Jonathan Lear a 19. század végi észak-amerikai helyzetből merített, amellyel a Crow törzsfőnök, Plenty Coups szembesült, amikor megpróbálta elképzelni, milyen erőforrásokra és etikai értékekre lenne szükség ahhoz, hogy a Crow-k alkalmazkodjanak egy új életmódhoz, miután hagyományos életmódjuk összeomlott. Ennek az összeomlásnak számos aspektusa volt, amelyeket Plenty Coups a következőképpen fogalmazott meg: "De amikor a bölények eltűntek, népem szíve a földre zuhant, és nem tudták újra felemelni. Ezután nem történt semmi" (2. o.).

Ez egy mély költői kijelentés. Azt tükrözi, hogy képtelenek vagyunk értelmet adni annak, ami történik, amikor a jelentésalkotás eszközei maguk is működésképtelenné válnak. Az alkalmazkodás megkövetelte, hogy szembenézzenek az összeomlással, annak ellenére, hogy ez oly sok értékükkel ellentétes.

Ez az összeomlással való szembenézés egy kihívás egy másfajta remény megtalálására. Erős párhuzam van az erőforrások kimerülése után összeomló társadalmak és az emberi psziché saját kudarcának elutasítása között. Egyszerűbben fogalmazva: ez tagadás és a kulturális sebezhetőség elutasítása. Lear radikális reménye kulturális forradalmat ír le a varjúnemzetségben. Ez magában foglalta életmódjuk tragikus pusztulásának elfogadását egy új jövő elképzelésének eszközéként.

MI VAN AZ ÁRNYÉKBAN

Ez az, ami a reményt radikálissá teszi - az, hogy magában foglalja a régi értékek és identifikációk feladását, és annak felvállalását, ami az árnyékukban maradt. Pszichológiailag ez azt jelenti, hogy foglalkozni kell azzal, amit megtagadtunk - bele kell érezni magunkat tehetetlenségünkbe, gyötrelmünkbe, bánatunkba és romboló jogosultságunkba. Furcsa módon, a jó szándékú személyiségünk e sötét árnyékával való szembenézés révén új remény születhet, amely támogatja a kollektív problémáinkkal szembeni ellenállóképességet és a képességet, hogy friss és radikális ellenkulturális cselekedetekkel vegyük fel a harcot az emberek által létrehozott szörnyű valósággal.

HIVATKOZÁSOK

Elliot, T.S. (1968). East coker. Four quartets. Folio Society.

Lear, J. (2006). Radical hope: ethics in the face of cultural devastation. Harvard University Press.

Weintrobe, S. (Ed.) (2013). The difficult problem of anxiety in thinking about climate change. In Weintrobe, S. (Ed.). Engaging with climate change: psychoanalytic and interdisciplinary perspectives. Routledge.