Ökoszorongás

Az ökoszorongás a szakirodalomban és a kutatásokban leggyakrabban használt kifejezés, amely az éghajlati rendszer veszélyes változásaira adott válaszként fellépő fokozott érzelmi, mentális vagy szomatikus szorongást írja le. A klímaszorongás kifejezést gyakran szinonimaként használják. Az Amerikai Pszichológiai Társaság 2017-es jelentése összekapcsolja az éghajlatváltozás hatását a mentális egészséggel, és az "ökoszorongásra" mint "a környezet végpusztulásától való krónikus félelemre" hivatkozik.

ÖKOLÓGIAI FENYEGETÉSRE ADOTT VÁLASZ

Fontos hangsúlyozni, hogy a CPA az ökológiai szorongást nem klinikai állapotnak tekinti, hanem elkerülhetetlen, sőt egészséges válasznak az olyan ökológiai fenyegetésekre, amelyekkel szembenézünk, mint az élelmiszer- és vízhiány, a szélsőséges időjárási jelenségek, a fajok kihalása, a fokozott egészségügyi problémák, a társadalmi nyugtalanság és az emberi élet lehetséges megszűnése a Földön. Ennek különös jelentősége van a gyermekek és a fiatalok számára, akiknek kevés hatalmuk van arra, hogy korlátozzák ezeket a károkat, ami kiszolgáltatottá teszi őket a fokozott éghajlati szorongásnak (Marks, Hickman, Pihkala et al, 2021).

Ha odafigyelünk arra, ami a közösségeinkben és világszerte történik, az egészségesebb válasz, mintha tagadással vagy tagadással fordulnánk el.

A szolasztalgia fogalma szorosan kapcsolódik az ökoszorongáshoz. A Glenn Albrecht filozófus (2005) által megalkotott kifejezés arra az egzisztenciális fájdalomra utal, amelyet akkor tapasztalunk, amikor a lakóhelyünk környezeti romlásnak van kitéve.

ÉRZELMEK SZÉLES SKÁLÁJA

Bármilyen szavakkal is illusztráljuk az éghajlatváltozás pszichológiai hatásait, a félelem és a szorongás biztosan nem az egyetlen érzelem, amelyet az emberek a klíma vészhelyzettel kapcsolatban átélnek. Düh, tehetetlenség, szomorúság, gyász, depresszió, dermedtség, nyugtalanság, álmatlanság és egyéb tünetek érhetik azokat, akik képesek szembenézni a tényekkel. A félelem és a szorongás olyan érzések, amelyek figyelmeztetnek a veszélyre, és cselekvésre mozgósíthatnak bennünket. Kellő támogatás nélkül a szorongás a spektrum egyik végén pánikba torkollhat, a másik végén pedig lefagyást idézhet elő és megbéníthat.

Ahelyett, hogy megpróbálnák megszabadítani az embereket a szorongástól, a terapeuták támogathatják az egyéneket és a közösségeket abban, hogy olyan erős konténereket építsenek, amelyek lehetővé teszik érzelmeik kifejezését és feltárását anélkül, hogy összeomlanának a szorongás súlya alatt vagy elfordulnának tőle. Elég erős támogató struktúrák megléte esetén a legtöbb ember képes megélni az erős érzéseket anélkül, hogy disszociálódna és ledermedne, esetleg pánikba esne. Képesek a nehéz igazságokkal foglalkozni, miközben kapcsolatban és földön maradnak. Közösségi csoportok, klímakávézók, szupervíziós csoportok, csak néhány példa azokra a kezdeményezésekre, amelyek egy megtartó közösségben lehetővé a megosztást, a csoport tagjai tanúi egymás megéléseinek és validálják a nehéz érzéseket. 

KEZELÉS

Míg az egyéneknek támogatásra lehet szükségük ahhoz, hogy növeljék az elviselhetetlen elviseléséhez szükséges ellenálló képességüket, a szenvedés csökkentését célzó beavatkozásoknak inkább rendszerszintűnek, mintsem egyéni szintűnek kell lenniük. Az ökológiai szorongás megfelelő "kezelése" ezért a CO2-kibocsátás csökkentésére irányuló határozott globális fellépés, nem pedig a gyógyszeres kezelés vagy a kellemetlen érzések megszüntetésére irányuló beavatkozások.

Ha az ökológiai szorongást patológiaként kezeljük, "akkor a tagadás erői győznek" - mondja Graham Lawton (2019) a New Scientistben. A továbbiakban azt mondja, hogy "aminek tanúi vagyunk, az nem a mentális betegségek cunamija, hanem a józanság régóta esedékes kitörése".

A támogatásnak olyan módon kell érkeznie, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy megtapasztalják szorongásuk mértékét. Mindannyiunknak fejlesztenünk kell a képességet, amellyel tanúi lehetünk a szenvedésnek. Empátiával, együttérzéssel és kedvességgel az emberek kölcsönös támogatást nyújthatnak egymásnak, hogy a félelem bénító ereje ne homályosítsa el a szívünket, és ne uralja a cselekedeteinket.

A gyász normális emberi reakció bármilyen veszteségre, és a veszteség minden bizonnyal ennek az időszaknak az egyik fő jellemzője. Ide tartozhat az otthon érzetének elvesztése, a jövőkép elvesztése, az emberiségbe vetett bizalom elvesztése, a saját vagy szeretteink várható elvesztése, a biológiai sokféleség elvesztése stb. Ezeknek a gondolatoknak és érzéseknek a feldolgozásával és tudatosításával megakadályozhatjuk, hogy tudattalan szinten működjenek. Ez egy fontos lépés ahhoz, hogy felszabaduljunk, és megerősödve lépjünk előre.

REFERENCIÁK

Albrecht, G., Sartore, G.M., Connor, L., et al. (2007). Solastalgia: the distress caused by environmental change. Australasian Psychiatry, 15(s1): p95–98.

American Psychological Association/eco-America (2017). Mental health and our changing climate: impacts, implications, and guidance. APA.

Marks, E., Hickman, C., Pihkala, P., Clayton., Lewandowski, E. R., Mayall, E. E., Wray, B., Mellor, C. and Van Susteren. L. (2021). Young People's Voices on Climate Anxiety, Government Betrayal and Moral Injury: A Global Phenomenon. SSRN: https://ssrn.com/abstract=3918955